„Jó, hogy nem akarta feleségül venni Botkát”

A MSZP-t szeretné vetélytársává emelni Orbán Viktor – a Jobbik alelnöke szerint erről szólt a miniszterelnök és a szocialista Botka László múlt heti találkozója.

  • 2017. február 06., hétfő 08:22
Vágólapra másolva!

Volner János a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, a Fidesz minden olyan helyen, ahol a szocialista párt legyengült, megpróbálja megerősíteni őket, így kiszorítva a Jobbikot. A jobbikos politikus hozzátette, legutóbb a szocialista pártból kilépett Demeter Márta is azt mondta, az MSZP célja nem az, hogy leváltsák az Orbán-kormányt.

„Egyet látunk, az MSZP rendkívül el van adósodva, a Fidesznél pedig Orbán Viktor annyira körüludvarolta a személyes találkozójukon Botka Lászlót, hogy megmondom őszintén, én a végén már annak örültem, hogy nem akarta Botka Lászlót feleségül venni. Mert tényleg, Orbán Viktor mindent megtett azért, hogy ezt a döglődő baloldali oroszlánt élőnek ábrázolja, és a baloldalt potens ellenfélnek tüntesse föl. Ha tehetné, a Fidesz nyilván visszatérne azokhoz az időkhöz, amikor a degradálódott, szétaprózódó, egyre inkább vesztes érzéssel teli baloldalt megpróbálja a saját ellenfelévé tenni. Nekik sokkal kellemesebb velük küzdeni, mint a 21. századi Jobbikkal” – fogalmazott.

Tekintse meg a Volner Jánossal készült teljes beszélgetést: