NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Juhász Péter: A véleménykifejezés nem lehet bűncselekmény

Juhász Péter: A véleménykifejezés nem lehet bűncselekmény

Az Együtt tagjait ma hallgatta ki a rendőrség, amiért kiálltak Gulyás Márton mellett.

  • 2017. június 28., szerda 14:41
Vágólapra másolva!

Nem lehet sem szabálysértés, sem bűncselekmény, ha valaki kifejezi a véleményét egy politikai ügyben – ezt mondta Juhász Péter, az Együtt elnöke, miután a párt tagjait ma azért hallgatta meg a rendőrség, mert úgy fejezték ki a szolidaritásukat Gulyás Mártonnal, hogy tojással dobták meg annak a rendőrségnek az ajtaját, ahol fogva tartották. Az Együtt szerint senkit nem szabadna elítélni a politikai véleménye miatt.


„Gulyás Márton is a politikai véleményét fejezte ki, amikor a Sándor-palotát megdobálta vízbázisú festékes lufival, amely nem okoz maradandó kárt. Mi ugyanígy a rendőrség épületét dobáltuk meg, ami szintén nem okozott semmilyen károsodást. Mindkét akciónál ugyanaz történt, a politikai véleményét fejezte ki valaki, és nem garázdaságot követett el, ahogy a rendőrség vádolja Gulyást. Ez nem áll meg” – vélekedett Juhász Péter.