NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Százak sorsa kérdéses a fóti gyermekotthonban

Százak sorsa kérdéses a fóti gyermekotthonban

Nemcsak a 80 gyermek sorsa kérdéses a fóti gyermekvárosban. Nem tudni azt sem, hogy mi lesz azzal a hetven nyugdíjassal, akik az otthonban dolgozták le életüket és most szolgálati lakásban laknak a gyermekváros területén. Velük azt sem közölték, hogy hamarosan ki kell költözniük az intézményből.

  • 2017. június 30., péntek 08:43
Vágólapra másolva!

Ezt Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője mondta Reggeli járat című műsorunkban. Egyelőre annak sincs jele, hogy ne a bántalmazásokról és a rossz körülményekről híres vidéki nevelőotthonokba költöztetnék át a fóti gyermekváros 80 fiatal lakóját.

„Családias környezetben, tehát 8-10 fő, nevelőszülőkkel együtt tölthetik a mindennapjaikat, míg Zalaegerszegen, Kalocsán ezek a klasszikus nagy létszámú gyermekotthonok vannak, ahol sokkal kisebb a személyes kötődés, kevesebb a kontroll. Tényleg olyan dolgok esnek meg, hogy napokig azért tartják őket alsóneműben, hogy ne tudjanak megszökni, de rendszeresek a kulcscsomóval okozott sérülések is. Tehát amikor megállapítja az ombudsman, hogy ilyen túlzsúfolt és rosszul működő intézményekbe áttelepítenék a most viszonylag jó körülmények között élő gyerekeket, akkor szerintem mindenkinek elszorul a szíve” – vélekedett Tordai Bence.

A teljes beszélgetés: