

A DK szerint elfogadhatatlan, hogy támogatást vonnak meg az ágazattól. A humántárca cáfol.
Tiltakozik a Demokratikus Koalíció, amiért pénzt von el el a kormány a szociális és gyermekvédelemtől. Az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője, Niedermüller Péter a Reggeli járatban szimbolikus politikai üzenetnek nevezte az intézkedést, ami elfogadhatatlan. A Magyar Nemzet szúrta ki a Magyar Közlönyben, hogy több mint 90 millió forintot csoportosít át a kormány a gyermekvédelemtől a versenysporthoz. A határozatot maga Orbán Viktor miniszterelnök írta alá. A humántárca azonban cáfolja, hogy a kormány támogatást vonna el az ágazattól.
„Ez valóban nem egy borzalmas nagy összeg, ha a költségvetés egészét tekintjük, de ez egy üzenet, egy szimbolikus üzenet, egy politikai üzenet is, hogy ennek a kormánynak a versenysport fontosabb, mint a gyermekvédelem. Nem az az elsődleges kérdés, hogy mire elég ez vagy mire nem, hanem az a politikai szándék, ami emögött az átcsoportosítás mögött van, hogy azt mondjuk, hogy igen, több pénz kell a versenysportnak, és azt a pénzt éppen a gyermekvédelemtől, éppen a gyerekektől, éppen a gyermekvédelem területén dolgozó szakemberektől vesszük el. Ez az üzenet az, ami elfogadhatatlan” –mondta a DK-s politikus.
A teljes beszélgetés: