

Az állam 16,5 milliárd forintért vett meg egy céget és ezzel egy hatalmas területet a Rákóczi híd pesti hídfőjénél.
Az LMP többször kérdezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot arról, hogy mi lesz a terület sorsa, de egyértelmű választ egyszer sem kaptak. Az LMP társelnöke túlárazást és ingatlanmutyit sejt a háttérben.
„Teljesen egyértelmű, hogy ha a kormánynak szüksége volt erre a területre egy atlétikai stadionhoz, ezt egészen máshogy is, és jóval olcsóbban is megvásárolhatta volna. Egy magyarázat lehet arra, hogy ebben még kinek és mi volt jó. Időbeni egybeesés, ugyanígy, 2014 novemberében a Wing-, a korábbi Wallis-csoporttól vásárolta meg Garancsi úr a Market Zrt.-nek a többségi részesedését. Szinte napra pontosan ugyanakkor vásárolta meg a Wing-csoporttól az állam a Duna Passge Kft.-t, amely a jelek szerint egy bedőlt ingatlanprojekttel rendelkezett, feltételezhető az, hogy ezzel tulajdonképpen az állam Garancsi úr vásárlásához járult hozzá” – mondta el Hadházy Ákos társelnök.