NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
„Az Orbánék által felvetett kisebb állam mítosza megdőlt”

„Az Orbánék által felvetett kisebb állam mítosza megdőlt”

A szokott módon adott számot reprezentációs kiadásairól az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca az egyetlen, amely nem hajlandó végigkérdezni a háttérintézményeit és a cégeit. A többi minisztérium ezt megteszi az ellenzék kérésére.

  • 2017. július 29., szombat 19:58
Vágólapra másolva!

Az izraeli miniszterelnök a hónap közepén látogatott Magyarországra. Benjamin Netanjahut Orbán Viktor hívta meg, a kormányfő félmilliárd forintot költhet az idei költségvetésből protokollra. Áder János köztársasági elnök külön kasszából gazdálkodik, a külügyminisztérium pedig további százmilliókkal szállhat be az állami protokollkiadásokba. A tárca a saját keretéből nagyjából 22 millió forintot reprezentációra költött. Az MSZP-s Mesterházy Attila fél évente kér kimutatást a minisztériumok, a minisztériumi háttérintézmények és a minisztériumi cégek reprezentációs kiadásairól.

„Az Emmi soha nem ad rendes információkat. Én nyugodtan mondhatom tapasztalati úton, hogy bizony az Emmi adja a leghiányosabb információkat. Egyrészt, mindig arra hivatkozik, hogy a háttérintézményeivel kapcsolatban ő semmilyen statisztikát, adatbázist, információt nem vezet, tehát magyarul egyetlenegy háttérintézményről sem ad soha sem adatot, és az Emmire vonatkozó adatokat is általában úgy adja meg, ha egyáltalán megadja, hogy abból, igazából semmi nem derül ki” – nyilatkozta a szocialisták országgyűlési képviselője.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt állítja, hogy nem titkolóznak. „Ugyanabban a rendben kapta meg Mesterházy képviselő úr, mint tavaly, tavalyelőtt vagy azelőtt. Minden nyáron megkérdezi, minden nyáron megkapja az információkat, és minden nyáron szembesülhet azzal, hogy a saját időszakukban sokkal többet költöttek ezekre a célokra, mint amennyit 2010 óta költünk” – fogalmazott Rétvári Bence.

Más minisztériumok veszik a fáradságot arra, amire Rétvári Bencéék nem. A Belügyminisztérium például az összes börtön és az összes megyei rendőr-főkapitányság repiköltségét megküldte Mesterházy Attilának. A tárcák közül a Honvédelmi Minisztérium volt a legtakarékosabb, ötödannyit sem költött, mint a légiirányítást végző HungaroControl Zrt., amely a fejlesztési tárca felügyelete alá tartozik.

„Úgy gondolom, hogy az Orbán Viktorék által felvetett kisebb állam mítosza megdőlt, tehát ők maguk döntötték meg azt a vágyálmot, amit letettek az asztalra, hiszen minden eddiginél nagyobb a kormány, minden eddiginél többen végzik a munkájukat benne. Azt, hogy egy kisebb apparátust szerettek volna, abból az lett, hogy egy jóval nagyobb, giga, monstrum apparátust sikerült összehozni” – véli Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Az LMP szerint példátlanul sok pénzt emészt fel Orbán Viktor kormányzása. „Kisebb államról, olcsóbb államról beszélt, arról beszélt, hogy nem dáridózó kormányzat fog hatalomra jutni, ehhez képest – tudtuk meg az adatokból – háromról négy százalékra emelkedett a végrehajtó és a törvényhozó hatalomra fordított összeg, ami Nyugat-Európában is példátlan” – mutatott rá Ikotity István, a párt országgyűlési képviselője.

A minisztériumok június 15-éig kétmilliárd forintot költöttek fogadásokra és ajándékokra.