
Az egyik hozzátartozó a 24.hu-nak azt mondta, azt szeretnék elérni, hogy a bíróság mondja ki, a sítábor iskolai rendezvény volt. Korábban ugyanis az Emmit vezető Balog Zoltán úgy vélekedett, hogy a Klik azért nem tud fellépni a veronai buszbaleset károsultjai nevében, mert a tragédia nem iskolai rendezvény volt.
Az ATV közben úgy tudja, az érintett családok megbíztak egy olasz ügyvédet, hogy vizsgálja meg az ottani ügyészség nyomozati anyagait, a szülők ugyanis a magyar külügyminisztériumtól semmilyen információt nem kapnak arról, hogy áll a baleset nyomozása.
A január 20-án történt tragédiában 17-en haltak meg, a buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákjai és tanárai utaztak.