NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Bokros: Kifordul a gyomrom

Bokros: Kifordul a gyomrom

Nem Soros György pénzeli, a CEU tanáraként kap fizetést, amiért megdolgozik – ezzel hárította Bokros Lajos a Fidesz támadását.

  • 2017. július 05., szerda 08:08
Vágólapra másolva!

A MoMa elnöke a Hír TV Egyenesen című műsorában azt mondta, minden Soros-plakát felkérés keringőre, szerinte a kormány célja az „aljas antiszemita propaganda”. Bokros Lajos újra azt mondta: ez fasizmus. A politikus szerint hazugság, hogy Soros vagy az EU az illegális bevándorlást szorgalmazná. Úgy látja, a magyar származású üzletember sokat tett, hogy a nyílt társadalmi rend honosodjon meg Magyarországon, de Orbán Viktor ennek az ellenkezőjét akarja.

„Azok a fiúk, akik életükben nem dolgoztak és értéktermelő munkát nem végeztek, hanem szakmányban lopják az adófizetők pénzét, ezek mondják azt, hogy az, aki a pénzért megdolgozik egy világszínvonalú, nemzetközi egyetemen, az Soros-bérenc? Hát egyszerűen kifordul a gyomrom, illetve nevetek rajta, annyira kisszerű és annyira szánalmas, hogy tulajdonképpen túl sok időt foglalkozunk ezzel.

Tekintse meg a teljes beszélgetést: