

Egyfajta társadalmi vitát, hidegháborút akar elérni a legújabb Soros-plakátokkal a kormány. Ezt a Liberálisok ügyvivője mondta a Hír TV reggeli műsorában.
Bősz Anett szerint a plakátok szembenállást generálnak a kormánypárti, illetve a kormányellenes szavazók között. A politikus emlékeztetett: a Fidesz a mostani ciklusban 15-20 milliárd forintot költött az adófizetők pénzéből a különböző kampányokra, amit akár a szuper kórházra vagy a Klik tartozására is fordíthatott volna.
„Világosan látszódik az, hogy itt a plakátoknak a célja gyakorlatilag évek óta csak az, hogy valamifajta nagyon markáns vonalat húzzon a kormánypárti, illetve a kormánnyal szemben álló szavazók, társadalmi csoportok között. Ez a plakát, ez teljesen nyilvánvaló, ennek semmiféle egyéb üzenete nincs, azt gondolom, hogy itt kiszemeltek egyetlenegy embert, aki megjegyzem, olyan szinten segédkezett a korai Fidesznek a talpra állásában, ahogyan gyakorlatilag szinte senki más. Tehát itt van ennek talán egy emberi vonulata is, hogy egy olyan ember kezébe harap most bele a kormány, aki nélkül ők talán nem is léteznének” – véli a politikus.
Tekintse meg a teljes beszélgetést: