

Elfogták a zalai pölöskei szörpüzem betörőit. A gyanú szerint a két férfi sokkolóval támadt rá a biztonsági őrre, majd a telephelyről teherautóval elvitték a több tíz millió forintot tartalmazó páncélszekrényt. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Leütötték, megkötözték, sokkolóval kínozták, majd elvették a kulcsait a pölöskei italgyártó üzemben dolgozó biztonsági őrnek. Így jutottak be az elkövetők a telephely irodájába, amit kifosztottak. A zalai rendőrök a napokban azonosították és elfogták a két gyanúsítottat.
„2017. június 25-én 1 órakor érkezett a bejelentés a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, hogy egy, a területükön található italgyártó üzemnek a biztonsági őrét leütötték, megkötözték és a telephely irodáiban található mintegy 40 millió forintot elvitték ismeretlen elkövetők. Az ügy jelentőségét az adja, hogy a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság területén, de bátran mondhatom, hogy Zala megyében sem volt az elmúlt időszakban hosszú évekre visszamenőleg ehhez hasonló jellegű bűncselekmény” – mondta Farkas Tibor, a kapitányság alezredese.
A 40 éves zalaszentmihályi és a 27 éves nemesrádói férfi részletes beismerő vallomást tett. A házkutatások során csaknem hiánytalanul előkerült az elrabolt 40 millió forint.
„Jelen pillanatban a gyanúsítottakkal a kihallgatások megtörténtek, jelenleg több helyen folynak házkutatások, helyszíni kihallgatások annak érdekében, hogy a laborpénz fennmaradó részét megtalálják és lefoglalják és ezáltal a kárt megtérítsük teljes mértékben” – mondta Andor László, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Információnk szerint a gyanúsítottak büntetlen előéletűek, anyagi helyzetük miatt raboltak. A büntető törvénykönyv alapján 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.