

Elismerte Pécs fideszes polgármestere, hogy a három évvel ezelőtti konszolidáció ellenére is milliárdos adósságot halmozott fel a város. Páva Zsolt ötmilliárdos tartozásról beszélt, de ez ennél több is lehet a városi cégek adóssága miatt.
Civil aktivisták már a május végi közgyűlésen csőd felirattal és Mészáros Lőrinc képével ellátott papírpénzdobálással tiltakoztak a város felelőtlen gazdálkodása miatt. Most Páva Zsolt polgármester a Szabadpécs.hu-nak elismerte, jelentős adóssága van Pécsnek.
„Nehéz helyzetben vagyunk, ezt soha nem tagadtam. Kilencmilliárd, az nem tudom, honnan van, szerintem nincs annyi. A cégeinket is valamilyen módon bele…, akkor több is, mint kilenc, de ez külön történet. Én ötmilliárdban gondolkodom, és ezt is továbbítottam az illetékesek felé. Csőd azért nem lesz, mert az önkormányzati stabilitási törvény kizárja az éven túl nyúló ügyeket” – mondta el Páva Zsolt.
A Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője szerint a felhalmozott adósság azért is érthetetlen, mert a kiadások nagy részét az állam korábban átvállalta.
„Amik nagyon sok pénzt elvittek, az oktatási hálózat és a szociális hálózat, azokat elvették a várostól. Tehát ezek a kiadások már nincsenek. A kulturális intézmények nagy részét a kormány finanszírozza. Ugye, nagyon jól tudjuk, míg tavaly ötszázmilliót kellett adni például a Zsolnay Kulturális Negyednek, idén már csak százmilliót adnak a költségvetésbe. Úgyhogy tényleg rejtély, hogy miből adódik ez a hatalmas hiány” – hangoztatta Kunszt Márta.
A Jobbik szerint a felelőtlen káderpolitikája miatt jutott idáig Pécs.
„Azt láttuk, hogy a fideszes városvezetést semmi más nem érdekelte, csak az, hogy a haveri köröket kiszolgálja. Semmi más nem érdekelte, csak az, hogy az önkormányzati cégekhez a saját pártkatonáikat, ugye, elhelyezzék, horrorisztikusan magas fizetésért, és gyakorlatilag semmilyen valós munkát nem végeztek” – nyilatkozta a párt helyi képviselője, Gyimesi Gábor.
Az Együtt alelnöke lemondásra szólította fel Páva Zsoltot.
„Az, ami ma történik Pécsett és évek óta történik Pécsett, az jól mutatja a városvezetésnek az alkalmatlanságát, nevezetesen Páva Zsoltét. Páva Zsoltnak ideje lenne végképp lemondani. Számos dolog elkövetődött már az ő ideje alatt, de az, hogy tulajdonképpen egy néhány évvel ezelőtti konszolidációhoz képest most arról lehessen beszélni alsó hangon is, hogy legalább 10-11 milliárd, de pesszimistább becslések szerint 20 milliárd adóssága van a városnak, az mindenképpen döbbenetes” – mondta Berkecz Balázs.
A várostól az állam 2014-ig több mint 43 milliárd forintnyi adósságot vállalt át. Páva Zsolt most az államkincstár segítségét kérte. Szakembereik azt vizsgálják, hogyan lehetne egyensúlyba hozni Pécs költségvetését.