

Októberben indul és 2019-re készülhet el a Budapesti Corvinus Egyetem székesfehérvári kampuszának felújítása.
A 110 éve felhúzott, majd kétezer négyzetméteres egykori laktanyának szinte csak a falai maradnak meg. A beruházás másfél milliárd forintba kerül, az új ingatlanban az előadótermek mellett könyvtárat, kutatólabort és tanulószobákat is kialakítanak.
„A támogatásunk egyrészt az, hogy nem zárjuk be az egyetemet, ez most a vicc kategória volt. Egyébként 2014-ben voltak vélelmezések, hogy a kormány egyetemeket akar bezárni, például a Corvinus Egyetemet, én azt hiszem, hogy ez is azt mutatja, hogy a kormány nemhogy egyetemet nem zár be, hanem további képzőhelyeket nyit és támogatja őket. A CEU-t se akarjuk bezárni, azon egyszerű oknál fogva, hogy az nem is létezik Magyarországon, egy amerikai valami. A magyar kormány egyetemeket szeret támogatni, és egyetemeknek a képzését szereti elvinni oda, ahol erre egyébként szükség van” – nyilatkozta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.