

Folytatódik a nyilvános üzengetés a szocialista pártban. A Botka László által árulónak nevezett Molnár Zsolt szerint a választási összefogásról megfogalmazott különvéleménye miatt nyomást gyakoroltak rá. Szekeres Imre viszont azt mondja, Molnárnak inkább a párt fővárosi ügyeivel kellene foglalkoznia.
„Én állok Botka László rendelkezésére, a telefonom 24 órában be van kapcsolva, én együtt szeretnék vele dolgozni, én egyet kérek, hogy a szövetségi politikát, akár a DK, akár az Együtt, hiszen az Együttre is szükség van, a Párbeszédre és a civilekre pláne, ha ők is csatlakoznak az együttműködéshez, az óriási siker lenne” – mondta Molnár Zsolt a Hír TV Egyenesen című műsorában.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje korábban éppen ezért nevezte árulónak. Botka László a 168 Órának azt mondta: ha valamit közösen eldöntenek, és azt valaki egy hónappal később nyíltan kritizálja, az árulás. Molnár Zsolt szerint is békét kell teremteni a szocialista pártban, a Hír TV stúdiójában mégis folytatta a kibeszélést.
– Több helyen belső fórumokon jeleztem, egyébként nem különvéleményemet, hiszen ha Budapestet nézzük, nincs olyan választókerület, amit önállóan meg lehet nyerni a DK-val való harc árán, akkor figyelmezettek, részben párttársaim, részben kívülállók, hogy jobb lesz ha vigyázok, mert {…}– Figyelmeztették vagy fenyegették?– Ezt lehet baráti figyelmeztetésnek is nevezni, de egyértelműen pressziógyakorlás volt sajnos.
Molnár Zsoltnak az MSZP budapesti támogatottságával kellene foglalkoznia – így reagált a párt belső vitájára Szekeres Imre. „Én megértem azt, hogy a budapesti politikusok között vannak olyanok, akik egzisztenciális okból azt mondják, hogy egyezzünk meg a DK-val, mert akkor minket megválasztanak. Két hírem van. Az egyik, akkor nem választják meg őket, mert lesz az ellenzékben más jelölt is. A másik pedig az, hogy nem lehet a Magyar Szocialista Pártot szétszedni budapesti és vidéki pártra” – vélekedett a párt volt elnökhelyettese.
Botka László egyébként nem csak Molnár Zsoltnak üzent a 168 Órának adott interjújában. Választási szövetségbe hívta az ellenzéki pártokat, szerinte az LMP-nek, az Együttnek, a Párbeszédnek és a Momentumnak is csatlakoznia kellene az MSZP vezette kormányváltó szövetséghez. Az LMP elnökségi tagja azonban azt mondja: csak parlamenten kívüli erőkkel fognának össze.
„A Momentum Mozgalom majd, ha a programját nyilvánosságra tárja, és megtudjuk, hogy mit gondolnak a világról, akkor el lehet dönteni, hogy milyen viszonyt alakítunk ki velük. Addig, ameddig nem tudjuk, hogy mit akarnak Magyarországgal kezdeni, nem lehet róluk sajnos ilyen vaskos dolgot kijelenteni” – mondta Ungár Péter Newsroom című műsorunkban.
Az LMP korábban kongresszusi határozatban rögzítette: nem kötnek választási együttműködést egyetlen parlamenti párttal sem.