NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Gyutai nem válaszol, mert „nem azért van itt”

Gyutai nem válaszol, mert „nem azért van itt”

Bár a Miniszterelnökség vizsgálata már elkészült, mégsem tudni biztosan, hogy menesztik-e Gyutai Csabát a Várgondnokság és a Budai Ingatlanfejlesztő és és Üzemeltető Nonprofit Kft. éléről. Az ügyvezető igazgató ahelyett, hogy válaszolt volna a Hír TV kérdéseire, munkatársa mögött bujkált. Az ellenzék szerint a Fidesz szétlopja a Várpalotát.

  • 2017. július 13., csütörtök 19:27
Vágólapra másolva!

Még a huszár hagyományőrzők is jobban értesültek a Várgondnokság vezetőiről, mint a sajtó. A 24.hu májusban írta meg, hogy a botrányok után menesztik Gyutai Csabát mindkét hozzá tartozó állami cég éléről. A Miniszterelnökség vizsgálatai ugyanis számos szabálytalanságot tártak fel – egyebek mellett az is kiderült, hogy Gyutai a lányának is szerzett egy állami pénzből felújított bérlakást a Várban.

Hiába próbáltuk szóra bírni a rendezvény után is – az ügyvezető igazgató takarásban távozott.

A Gyutai Csaba által vezetett cégek vizsgálatát a Lázár János vezette minisztérium rendelte el. A jelentés kész, de Lázár János kancelláriaminiszter arra nem adott egyértelmű választ, hogy az egykori zalaegerszegi településvezető megmarad-e a posztján.

A Liberálisok szerint ameddig a Fidesz kormányoz, nem ér véget a szabadrablás.

„Amíg tart a megszállása, a fideszes megszállása a Várnegyednek, amíg folyamatosan jelennek meg a Fidesz-közeli szereplők a Várban, ahogyan a Matolcsy-féle építkezés zajlik itt éppen mellettünk közpénzből, de számos ilyet majd tudunk mutatni, addig ez szerintem mindenfajta vizsgálat felett álló folyamat. Mert igenis láthatóan ez a törekvés, hogy a tűzhöz közel kerüljenek, egy csomóban a döntések közelében legyenek azok, akik szeretnének a döntések haszonélvezői lenni” – mondta a párt budapesti választmányi elnöke, Szabadai Viktor.

Sajtóhírek szerint egyébként nem a Várban található lakások gondatlan kezelése miatt távolíthatják el Gyutai Csabát, hanem azért, mert ő felel a beígért M44-es sztrádaépítés régészeti feltárásáért is. A beruházást a miniszterelnök jelentette be, a végrehajtás azonban akadozik.