NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
HÖOK: A demonstráció ideje még nem jött el

HÖOK: A demonstráció ideje még nem jött el

Egyelőre nincs napirenden, hogy demonstráljanak a felsőoktatási hallgatók az ösztöndíjak emelése érdekében, mivel folynak a tárgyalások a kormánnyal – mondta Newsroom című műsorunkban Gulyás Tibor HÖOK-elnök.

  • 2017. július 13., csütörtök 11:53
Vágólapra másolva!

Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár korábban azt mondta a Hír Televíziónak, jogosnak tartja a hallgatók igényét a juttatások növelésére. Gulyás Tibor kiemelte, 40 százalékos emelést szeretnének elérni.

„Egy 40 százalékos emelést szeretnénk, ami az eddigi inflációval növelt mértéket jelentené. Ez nagyságrendileg a jelenlegi összeghez képest 12 milliárd forintot jelentene. Csak hogy a nézők tudják, körülbelül 28-29 milliárd forintot fordít jelenleg a kormány a hallgatói felsőoktatási ösztöndíjakra, ezt szeretnénk emelni, és emellett természetesen szeretnénk egy strukturális átalakítást is, aminek az lenne a célja, hogy ez az ösztöndíjrendszer, ez jól is működjön, hiszen rendkívül sok olyan problémával kell, hogy szembenézzünk, ami miatt a hallgatók nem tartják átláthatónak, igazságosnak és kellőképpen ösztönzőnek ezt a rendszert” – jegyezte meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.

Tekintse meg a teljes beszélgetést: