NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Marad a helyén Rákospalota DK-s polgármestere

Marad a helyén Rákospalota DK-s polgármestere

Nem tudta lemondatni Rákospalota DK-s polgármesterét a kerületi képviselő-testület. A helyi Fidesz azért kezdeményezett fegyelmi eljárást Hajdu László ellen, mert nem engedélyezte a többletköltségeket két, általa túlárazottnak tartott beruházásnál. A testületnek egy jobbikos és egy MSZP-s képviselővel meg lett volna a Gyurcsány-párti politikus elmozdításához a többsége, azonban a szavazás előtt a szocialista Móricz Eszter elhagyta az üléstermet, a testület pedig így határozatképtelenné vált.

  • 2017. július 04., kedd 19:33
Vágólapra másolva!

A Micimackó óvodát két másik épülettel együtt kellett volna felújítani – majdnem 300 millió forintból. Az önkormányzat kijelölt gazdasági cége azonban további 77 milliót kért. Hiába hagyta jóvá a testület, a polgármester nem engedélyezte a felújítást, mert szerinte túlárazták a munkát.

Érdeklődők sokasága érkezett a XV. kerület önkormányzati ülésére. A testület ugyanis fegyelmi eljárást akart indítani a polgármester ellen, amiért megtagadta a határozat végrehajtását. A fegyelmihez a Fidesz eredetileg egy jobbikos és egy szocialista képviselőt is megnyert.

„Szocialista képviselőként sem nekem, sem az MSZP helyi szervezetnek nincs és soha nem is volt politikai megállapodása vagy együttműködése a Fidesszel” – szögezte le Móricz Eszter MSZP-s képviselő, aki Lamperth Mónikát, a kerület jegyzőjét, a szocialisták volt belügyminiszterét hibáztatta az események miatt. „Igazából nem a polgármester személye a kérdés, hanem annak vagyunk a szemtanúi, hogy Gyurcsány Ferenc egykori belügyminisztere megkezdte a terep előkészítését ahhoz, hogy egykori főnöke Budapest 12-es számú választókerületének jelöltje lehessen 2018-ban” – vélte a helyi szocialista politikus.

Lamperth köztisztviselőként nem akart véleményt nyilvánítani politikai kérdésekben.

A fegyelmi eljárást kezdeményező Fidesz-frakció meg sem jelent az ülésen, a felügyelőbizottságba jelölt MSZP-s képviselő pedig végül elhagyta a termet.

A rákospalotai testület döntésképtelenné vált. Egyébként a jobbikos képviselő, Bodó Miklós is tagadta, hogy együttműködött volna a kormánypárttal.

A polgármester ismét napirendre venné az intézmények felújításának kérdését az eredetileg meghirdetett költségen, a 77 millió pluszt továbbra is sokallja. „A kerületben van 2200 óvodás, az óvódások önkormányzati étkeztetése, egy évi étkeztetése – ez a 77 millió forint. Tehát nagyon sok pénzről van szó. A mi pénzünket illetően, hát ugye stadionépítési pénzekben nem gondolkozunk” – szögezte le Hajdu László.

A testületet jövő hétre ismét összehívta a polgármester.