NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Mérgesedik a helyzet Ciszjordániában

Mérgesedik a helyzet Ciszjordániában

Minden hivatalos kapcsolatot megszakít a palesztin elnök Izraellel, amiért a zsidó állam detektoros kapukat állított fel és biztonsági kamerákkal figyelteti az al-Aksza-mecsethez vezető utat. A biztonsági intézkedéseket a napok óta tartó, halálos áldozatokat is követelő zavargások miatt szigorították Jeruzsálemben.

  • 2017. július 22., szombat 20:01
Vágólapra másolva!

Jeruzsálemben pénteken is folytatódtak az összecsapások. A palesztinok köveket dobáltak, az izraeli rendőrök könnygázzal és gumilövedékkel válaszoltak, több tüntetőt pedig kiemeltek a tömegből és elvittek. A tiltakozók dühét az váltotta ki, hogy Izrael fémdetektoros kapukat állított az al-Aksza-mecsethez vezető úton, a palesztinok ezt a vallásszabadság megsértésének tartják. A biztonsági szigorításokat azután vezették be, hogy a Mecsetek terénél egy hete palesztinok két izraeli rendőrt késeltek halálra.



„Ez egy ügy, amelynek megoldása egyetlen személytől, Benjamin Netanjahutól függ, neki kellene rájönnie arra, hogy ha valamit nem tud erővel megoldani, azt még nagyobb erővel sem tudja majd megoldani” – közölte Ahmed Tibi, az izraeli törvényhozás palesztin képviselője.

Pénteken három palesztint öltek meg az izraeli rendőrök és katonák Jeruzsálemben és Ciszjordániában, négyszázat pedig megsebesítettek. Közülük negyven embert éles lőszer ejtette sebekkel ápolnak a helyi vöröskereszt közlése alapján.

„A palesztin vezetés nevében a megszálló hatalommal minden szinten minden kapcsolatot megszakítok egészen addig, amíg a palesztin nemzet ellen bevezetett intézkedéseket vissza nem vonják” – hangoztatta Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke.

Az éjszaka egy palesztin késes merénylő a Hebronhoz közeli Halamis telepen belopózott egy telepesek lakta házba, ahol két férfit és egy nőt halálra késelt, egy nőt pedig súlyosan megsebesített.

„A támadót az egyik szomszéd semlegesítette. A férfit, akit több lövés is ért, katonai mentővel kórházba szállítottuk” – számolt be Letay Orion katonai mentős. A biztonságiak a támadás után nagy erőkkel fésülték át a telepet terroristák után kutatva.

Az izraeli védelmi miniszter is személyesen ment el a telepre, szombaton pedig az izraeli hatóságok rajtaütöttek azon a falun, ahol a késelő élt, annak testvérét letartóztatták.

„Fogalmam sincs, mi történt, én mindenféle támadás ellen vagyok. A gyermekem fiatal. A megszállás a felelős a támadásért, nem ő. A megszállás okozta ezt a támadást, miután az al-Aksza-mecsetet is érinti” – mondta a késelő apja.

Izrael további katonákat vezényelt Ciszjordániába a közrend fenntartása érdekében.