

Felfüggesztett börtön kapott az a baranyai férfi, aki áramot vezetett a kerítésébe, egy közmunkás pedig megsérült tőle. Az ügyészség emberölés kísérletével vádolta, akár életfogytiglant is kaphatott volna.
A 74 éves férfi egyedül lakott családi házában, szeretett kertészkedni, de félt a tolvajoktól, ezért áramot vezetett a kerítésébe. Az önkormányzat úgy ítélte, hogy rossz állapotú a kerítés, ezért javítást rendelt el, a munkások egyikét ekkor csípte meg az áram. A szakértő szerint csak a megfelelő ruházat miatt nem történt komoly áramütés.
„Kizárólag a szerencsének volt köszönhető, hogy a kerítés javítását végző személyek nem szenvedtek halálos áramütést. Részben azért, mert villamosan szigetelő lábbelit viseltek, nem volt olyan növényzet, amely kellőképpen nedves volt, és a bőrükhöz ért volna, illetve nem volt olyan munkafolyamat, amelynek során egyik kezükkel a kerítést fogták, míg a másik a föld potenciálon lévő részhez ért volna” – mondta Nyári Roland, a Baranya Megyei Főügyészség ügyésze.
A férfi a rendőrségen beismerő vallomást tett, azt mondta, egészségi állapota miatt sok mindent elfelejt. A kerítésbe azért vezetett áramot, hogy korábbi nevelt fiát elijessze attól, hogy lopjon tőle. A bíróság tekintettel arra, hogy az elmeorvosi szakértői vélemény szerint nem volt képes felmérni tette következményeit, két év négy évre felfüggesztett börtönre ítélte.
„Vádlott büntetlen előéletű és főleg az, hogy a beszámítási képessége, az őt ért korábbi súlyos betegsége nyomán korlátozott, nem volt képes felmérni azt, hogy milyen hatalmas veszélynek teszi ki az embereket” – indokolta az ítéletet Antal Gábor, a Pécsi Törvényszék bírója.
Az ítéletet az ügyész és a vádlott is tudomásul vette, így az első fokon jogerőre emelkedett.