

Sörözni és a legtöbb helyen enni is lehet a tavalyi árakon. A mogyoródi pálya korszerűsítésére 35 milliárd forintot fordít a kormány a következő években, hogy 2026 után is rendezhessen Forma–1-es autóversenyt Magyarország.
Az üdítők és az energiaitalok drágultak, tavaly 600 forintot kértek értük, idén 900-at. A sört ugyanannyiért mérik a pályán kívül, mint egy éve.
„Én úgy gondolom, aki idejön, az már megengedheti magának, mert csak azért jön le, hogy szórakozzon. Ha valaki úgy jön le, hogy hoz magával hűtőtáskát, az már nem szórakozás” – fogalmazott egy kilátogató szurkoló.
A hot dog ezer forintba kerül. A büfék vendégeinek többsége külföldi. „Ezek az árak kint sztenderdek, még a magyar viszonylatban is azt mondom, hogy a magyarok inkább vásárolnak itt kint, mert itt azért olcsóbb a benti árhoz képest. Akármilyen ételt nézünk, akár hot dog, akár gyros, akármilyen termék bent hatványozottan drágább. Nem sokallják, mert minőségi terméket kapnak ezért az árért” – mondta az egyik árus.
A legnagyobb sor idén is a Forma–1-es relikviáknál kígyózott. Ilyenkor nem számít a pénz – mondta egy holland turista: „fogalmam sincs, hogy drágának számít-e, de egy napról van szó, úgyhogy az ár nem olyan fontos”.
Az M3-ason már órákkal az időmérő futam előtt dugó volt. A forgalmat rendőrök irányították. „Csütörtöktől kezdődően a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egészen hétfő reggelig felügyelik a Hungaroring versenypálya körüli utakat és parkolókat, a szükséges erőkkel minden szolgálati ág képviselteti magát, értem ezalatt azt, hogy a gyalogos járőrökön kívül, illetve a forgalomirányító rendőrökön kívül motoros rendőrök, kutyás rendőrök is jelen vannak, valamint a készenléti rendőrök lovas rendőrei is itt vannak szombaton és vasárnap. A készenléti rendőrség kamerájával figyeljük az ide vezető utak forgalmát” – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Hungaroringet üzemeltető állami cég minden évben kap pénzt a költségvetésből, idén több mint 13 milliárd forint jutott a Hungaroring Sport Zrt.-nek a magyar adófizetők pénzéből.