NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Nem tudni, hány kórházat zártak be

Nem tudni, hány kórházat zártak be

Nincs hivatalos összesítés az ideiglenesen bezárt kórházi osztályok számáról. Az egészségügyi államtitkár természetesnek tartja, hogy az intézmények a nyári szabadságolások idejére teszik a felújításokat. A szakdolgozói kamara szerint viszont épp a vakációval járó létszámhiány miatt számít kritikus időszaknak a nyár a kórházakban.

  • 2017. július 20., csütörtök 22:42
Vágólapra másolva!

Betegek vártak a sorukra a dél-pesti kórház III-as számú belgyógyászati osztályán.

Egy osztályt zártak be június közepén. A kórház tervezett felújításra hivatkozott, és tagadta, hogy a tömeges felmondások miatt kényszerült az osztály bezárására.

Ellenzéki képviselők hiába szerették volna megtudni, hogy hány kórházi osztályt zár be a nyári szabadságok miatt, illetve hány osztályon zajlik felújítás, konkrét választ nem kaptak az illetékes minisztériumtól. Hasonlóan járt a Hír TV is.

Az egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy a felújítások az összes kórházi ágy egy-két százalékát érinthetik.

„Az egyes intézmények más-más okot jelölnek meg akkor, amikor a hatóságtól kérik a működési engedélyük ilyen című azonosítását, legyen az festés vagy burkolatcsere. Mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy a munkákat úgy ütemezze, amikor amúgy is kisebb a betegforgalom, és a nyár tipikusan ilyen” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Az egészségügyi szakdolgozók szerint a nyári hónapok a szabadságolások miatt kritikus időszaknak számítanak.

„A kórházak ugyanolyan telítettek, nem lehet látni a szezonális ingadozást, hogy esetleg a betegek távol maradnak, vagy nem tervezik a műtétüket arra az időszakra. Ugyanaz az elvárás a dolgozóink iránt, mint akár influenzajárvány idején, akkor, amikor pontosan tudjuk, hogy a betegek száma is nő, és bizony a mi kollégáink is megbetegszenek. Kritikus időszak a július, augusztus, szeptember közepe az ellátórendszerben” – nyilatkozta Babonits Tamásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke.

Külföldön kevesebb orvos és szakdolgozó próbál szerencsét, mint korábban, de a pályaelhagyás továbbra is gond – mondta Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke.

„A szakdolgozók is elhagyják az egészségügyet, mennek külföldre, az ő igazolást kérő számuk is csökkent, viszont a szakdolgozóknál jelentős az a szám is, aki Magyarországon belül hagyja el az egészségügyet, átmegy a szolgáltatóiparba, lásd most a turisztikai iparban bejelentett, jelentős béremelés, amely nagy elszívóerő az egészségügyben” – emelte ki Elek Norbert.

Az érdekvédők további béremelést sürgetnek a magyar egészségügyben.