NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Nem vizsgálják az Erzsébet-táborok gazdálkodását

Nem vizsgálják az Erzsébet-táborok gazdálkodását

Nem indít vizsgálatot az Erzsébet-táborok gazdálkodásával kapcsolatban Balog Zoltán minisztériuma.

  • 2017. július 29., szombat 15:33
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet számításai szerint körülbelül 8 milliárd forint tűnt el a rendszerből nyomtalanul – ekkora a különbség a cafeteria utalványokból befolyt pénz és a táborokra fordított összeg között a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány beszámolója szerint.

Az Emmi parlamenti államtitkára nem lát kivetnivalót a működésben. Rétvári Bence úgy fogalmazott: a kormány az Erzsébet-program bevezetésével megújította a szociális üdültetési rendszert – igaz, a 2010 óta érvényes cafeteria-szabályok az Európai Unió Bírósága szerint sértik az uniós jogot, mert egyenlőtlen piaci feltételeket teremtenek, a külföldi szolgáltatók kárára.

„A törvény szerint ezeket a beszámolókat, eredménykimutatásokat, mérlegeket közzétették, és azokat szabályosnak találta, ugyanúgy mint minden más gazdálkodó szervezet esetében a bíróság, akkor ők már kontrollálták ennek a törvényességét, és nem találtak benne hibát” – mondta Rétvári Bence parlamenti államtitkár.