

Hiába próbálja elhallgattatni a kritikát Orbán Viktor, az ellenzéki hangok utat törnek maguknak és egyre erősebben vannak jelen – ez a Jobbik szóvivőjének véleménye. Az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának keszthelyi találkozóján Török Gábor politológus azt hangsúlyozta, a jövő évi választásnak nagyobb a tétje a Fidesz számára, mint a korábbi voksolások.
„Orbán Viktor ebben a beszédében a végén kifejezetten explicit módon egyértelműen megfogalmazta azt, hogy nagy a tét, és a tét ugye az, hogy ha a Fidesz elveszíti a kormányzás lehetőségét, akkor, ahogy ő mondta, elveszik minden, ami 2010 óta épült” – mondta Török Gábor politológus, aki szerint a Fidesz számára sokkal nagyobb tétje van a 2018-as választásoknak, mint 2010-ben vagy 2014-ben.
„Az ellenzék táborán belül ma már nincsenek olyan jelentős falak a szavazók gondolkodásában, mint voltak korábban, elsősorban a Jobbik néppártosodása, változása okán. Emiatt szerintem valóban veszélyes lehet az a Fidesz számára, hogy az egyéni választókörzetekben kialakul esetleg olyan ellenzéki egység, megfelelő számú választókerületben, ami megakadályozhatja azt, hogy a Fidesznek abszolút többsége legyen” – tette hozzá.
„Lehet, hogy úgy számolnak, hogy úgyis bedarálunk mindenkit, aki még egy olyan hangot képvisel a sajtóban, ami nekik nem tetszik” – mondta a Jobbik szóvivője, aki szerint veszélyes játékot űz a Fidesz azzal, hogy ellenségnek tekinti a sajtó egy részét, az ellenzéki hangok pedig így is, úgy is utat törnek maguknak.
„Érteni vélem azt a kormányzati szándékot, hogy lényegében minden, de minden hangot és véleményt tiltsunk be és tüntessünk el, ami nem azonos a miénkkel, ettől függetlenül ezek egyre erősebben jelen vannak. Ahogy a nagy szovjet birodalom összeomlott, ez a birodalom is össze fog” – tette hozzá Mirkóczki Ádám.
Schiffer András szerint a Fidesz nem tud mit kezdeni az új pártokkal, ezért kreálnak külső ellenségeket, mint az Európai Unió és Soros György, hogy az emberek ne a valódi problémákkal foglalkozzanak.
„Ha nem a szokásos bal-jobb szekértábor-küzdelemben fogalmazza meg az álláspontját egy párt, azzal a Fidesz nehezen tud mit kezdeni. Nekik mentőkötél az, ami most Európában zajlik, az egész globális migrációs válság, és most kerülőúton próbálják meg a komplett ellenzéket, tehát a 21. századi pártokat is behúzni abba a mezőbe, hogy ők azok, akik kvázi a külső ellenséget támogatják” – fejtette ki az LMP alapítója.
A kerekasztal-beszélgetésen az is elhangzott, a 2018-as választásokon az ellenzék legfőbb célja az lehet, hogy a Fidesz ne szerezzen abszolút többséget, Schiffer András szerint ugyanis igazi kormányváltásra a 2022-es választásokon lehet majd esély.