

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó fideszes források ugyanakkor azt már nem akarták elárulni, hogy mi lesz a következő téma.
A Soros Györgyöt ábrázoló plakátokat a vizes vb nyitányáig leszedik - a lap szerint a reptérre vezető út mellől, illetve az autópályák és a pályaudvarok környékéről már ma eltűnnek a hirdetmények.
Kovács Zoltán: Nyilván kerülnek ki plakátok, hiszen ezeket a helyeket másoknak is értékesítik, tészta reklám és más dolog biztos kerülhet ki. A kormányzat pedig folytatni fogja tájékoztató tevékenységét, tehát lesz majd a jövőben is hasonló tevékenység, amikor eljön az ideje, majd hírrel leszünk róla, illetve tájékoztatást adunk.
Lázár János: De akkor soros Györgyről lesz újabb kampány ilyen plakát vagy nem?
Kovács Zoltán: Nem ez volt a kérdés.
Sajtó: De ha már a miniszter úr feltette, érdekelne a válasz.
Lázár János: Úgy tudom, hogy most nem tervezik.