NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
„Sajnálja a pénzt a Fidesz a nyugdíjasoktól”

„Sajnálja a pénzt a Fidesz a nyugdíjasoktól”

Az LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta: a hárommillió nyugdíjas harmada százezer forintot sem kap, aminek a felét sokan gyógyszerre költik, így alig marad a rezsire és étkezésre.

  • 2017. július 30., vasárnap 14:10
Vágólapra másolva!

A politikus emlékeztetett, az LMP korábbi, 50 ezer forintos minimálnyugdíj javaslatát a kormány leszavazta, az állami cégvezetők bérét viszont emelték. Schmuck Erzsébet hozzátette: átfogó, de nem százalékos nyugdíjemelésre lenne szükség, a párt korábbi javaslatát pedig ősszel ismét benyújtják.

„A kormánypárt, a kormánypári többség elszakadt a valóságtól, nem tudja azt, hogyan élnek ma Magyarországon az emberek. Éppen ezért újra be fogom nyújtani ezt a törvényjavaslatot, hogy a 28 500 forint minimálnyugdíjat, ötvenezerre emelje fel az Országgyűlés. Nagyon kíváncsian várom, hogyan fog erre reagálni az őszi ülésszakban a kormánytöbbség” – fogalmazott Schmuck Erzsébet.