NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Srófolhat a plakáttörvényen a Fidesz

Srófolhat a plakáttörvényen a Fidesz

Az MSZP gerillakampányba kezdett, és saját üzenetét helyezte el azokon a kormányváltásra buzdító plakátokon, amelyek a napokban jelentek meg az utcákon.

  • 2017. július 20., csütörtök 19:07
Vágólapra másolva!

„A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” – ez a szlogen áll a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir hirdetőoszlopain, plakáthelyein. A feladó ismeretlen, a cég üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, hogy ki rendelte meg tőlük a kampányt, amelynek üzenete nagyon hasonlít Orbán Viktor egyik korábbi, még ellenzéki politikusként tett kijelentésére.

Az MSZP Budapest több pontján is meghekkelte a plakátokat. Ők azt üzenik a magyaroknak, hogy Botka László megoldja majd a kormányváltást.

„Ez az MSZP-nek a gerillakampánya. Maga az alapplakát az nem a miénk, de úgy gondoltuk, hogy az a tartalom, amit megfogalmaz, az igaz. Viszont úgy is gondoljuk, hogy erre a megoldás Botka László” – mondta a párt szóvivője, Budai Bernadett.

A pártok plakátkampányainak finanszírozási feltételein a kormánypártok júniusban szigorítottak, válaszul az Orbán Viktort támadó jobbikos plakátokra. Párt vagy pártalapítvány nem kaphat kedvezményt a hirdetési cégektől. A korábban kihelyezett plakátokat július 15-éig le kellett szedni.

„Július 15-ével, a törvényi határidővel mi a plakátjainkat visszavontuk. Megvárjuk az Alkotmánybíróság döntését, amiben egyébként 99 százalék biztosak vagyunk, hogy a javunkra fog ítélni, mert ez a törvény alkotmányellenesen ment át a parlamenten és akkor vélhetően a plakátkampányunkat majd folytatni fogjuk” – nyilatkozta a jobbikos Szávay István.

A Fidesz-frakció szóvivője a plakáttörvény szigorítását helyezte kilátásba.

„A plakáttörvény világos és egyértelmű. De hogyha fölmerül annak a gyanúja, hogy kiskapuk maradtak, akkor azokat a kiskapukat majd be kell zárni” – jelentette ki Halász János.

Halász János nem adott konkrét választ arra, hogy a mostani plakátkampányt a törvény kijátszásának tartja-e. Helyette személyeskedni kezdett.

– Hogyha egy törvényt valaki kijátszik, és itt kiskapuk vannak, akkor a kiskapukat be kell zárni.

– De ebben az esetben ez megvalósul?

– Nézze, Zsolt, biztosan megvan az mondat, amit hallani szeretne, és szerkesztene az adásban. Nagyon világosan és egyértelműen válaszoltam a kérdésére.

Halász János megjegyezte: ha szigorítanak, azzal megvárják a parlament őszi ülésszakát, és nem hívnak össze újabb rendkívüli ülést.