NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Szelektíven korlátozzák a sajtót a tudósításban

Szelektíven korlátozzák a sajtót a tudósításban

Egyre több az olyan helyzet, amikor a sajtót szelektíven korlátozzák a közügyekről való tudósításában – ezt mondta a Hír TV-nek a Főszerkesztők Fórumának jogásza arról, hogy szombaton és vasárnap is rendőrök igazoltatták kollégáinkat a Miniszterelnökség leendő épületénél, munka közben. Az igazságügyi miniszter szerint egy külföldön is bevett gyakorlatról van szó.

  • 2017. július 03., hétfő 20:08
Vágólapra másolva!

Rendőrök igazoltatták kollégáinkat a hétvégén, pedig csak a munkájukat végzeték, vágóképeket készítettek a Miniszterelnökség leendő épületéről, a karmelita kolostorról. Az egyenruhások szombaton és vasárnap is arra hivatkozva intézkedtek, hogy a határvédelem miatt kiemelt objektumnál akartunk forgatni.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke aggasztónak tartja az eljárást. „Mi lesz majd akkor, amikor a kormány ott fog dolgozni, ki lesznek onnan zárva az újságírók, vagy ez egy tiltott város lesz, tehát nem szeretnénk, hogyha ez a gyakorlat kialakulna, hogy ez egy világtól elzárt objektumként működik majd, ahol a kormány mindenfajta számon kérhetőség nélkül dolgozik. A sajtónak többek között éppen az az egyik feladata, és ez egy alkotmányban rögzített feladat, hogy a politikát ellenőriznie kell, és tudósítania kell a működésről az állampolgárokat, ezt csak akkor tehetjük meg, ha ott vagyunk a helyszínen” – mondta Hargitai Miklós.

A Főszerkesztők Fórumának jogásza szerint kollégáink elleni fellépés beleillik egy sorba. „Eléggé önkényesnek tűnik ez a fajta tiltás, ugyanis egyre több olyan helyzet és ügy van, amikor a sajtót szelektíven korlátozzák a közügyről való tudósításában. Elég csak az elmúlt két év eseményeit megnézni, tudok 4-5 olyan konkrét esetet is mondani, amikor az újságírókat kitiltották bizonyos helyekről, az Országgyűlés épületéből, a Bevándorlási Hivatal a menekülttáborban csak a kormány videóját használhatja fel, és azt adhatta ki, tehát egyre több ilyen helyzet van, amikor szelektíven akadályozzák a sajtót a közügyekről való tudósításban” – mondta Bodrogi Bea.

Az igazságügyi miniszter szerint viszont külföldön bevett szokás a hasonló korlátozás. „Ez egy általános európai trendnek felel meg. Én azt gondolom, hogyha valaki az Élysée-palota környékén próbál felújítási munkálatokat megfigyelni, legyen az bárki, az ugyanolyan, ha szabad így mondanom, nemzetbiztonsági szempontból van jelentősége” – vélekedett Trócsányi László.

A rendőrség közben továbbra is azt állítja, hogy jogszerűen jártak el. Írásban azt közölték, a Készenléti Rendőrség a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendelet alapján intézkedett.