NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Több Mahir-oszlop már fehérbe borult

Több Mahir-oszlop már fehérbe borult

A fővárosban már megkezdték a pártok plakátjainak letakarását. Hatályba lépett ugyanis a plakáttörvény. A piaci szereplők szerint nem egyértelmű a jogszabály, így inkább biztosra mennek. A kormány Soros György-ellenes hirdetései viszont egyes helyeken akár napokig vagy hetekig kint maradhatnak.

  • 2017. július 15., szombat 15:25
Vágólapra másolva!

Az Andrássy úton és az Erzsébet körúton is több Mahir-oszlop már fehér, üres. Elkezdték a Jobbik plakátjainak letakarását, a plakáttörvény hatályba lépésének első napján. A párt már reggel bejelentette, hogy nem kampányol mától plakátokon, felbontották a szerződésüket, ezután standolnak, szórólapoznak és az internetes felületeken jelennek meg majd.

„A mai nappal hatályba lép a plakáttörvény, a fideszes plakáttörvény, amely rendkívül szigorúan szankcionálja azt, hogyha a Jobbik a plakátokon kimondja az igazságot, ez pedig bizony azt jelenti, hogy július 15-én a Jobbik eddigi plakátkampánya véget ért. A megváltozott jogi környezetben ugyanis kénytelenek voltunk felbontani a szerződéseket, amelyeket a plakátcégekkel kötöttünk. Ez a kampány itt most véget ért” – mondta a szóvivő.

Az LMP eleve július 15-ig, fél hónapra kötött szerződést egy plakátoló céggel, így az ökopárt plakátjainak helyére hamarosan más kerülhet ki. „Nekünk a szerződésünk 15-ig volt, de szeretnénk a jövőben is hirdetni. Az az ország, ahol a kormány mondja meg, hogy mi kerülhet az emberek elé, az emberek szeme elé, nem demokrácia. A kormány szerette volna elhallgattatni a pártokat, a pártok plakátolását, de ez nem sikerült, mert a pártok nem segítették a kétharmadhoz a kormányt. Létezhet politikai plakátolás, a jogászoknak kell megnézniük, hogy milyen körülmények között” – fogalmazott az LMP társelnöke.

Bár a kormány ígérete szerint szombattól Soros-plakátokat sem lehetne látni, a legtöbb helyen még kinn vannak. A kancelláriaminiszter azt mondta, elképzelhető, hogy egyes helyeken addig maradnak, ameddig a felületeket meg nem veszi valaki. „Döntő az, hogy a reklámkampánynak vagy a tájékoztató kampánynak július 15-én vége van. Miután nem vagyok plakátszakember, és plakátolással sem foglalkozom, ezért azt nem tudom megmondani, hogy ha egyébként a településképi törvénynek mindenben megfelelnek, akkor a kormány által megbízott ügynökség szedi-e le, vagy nem szedi le csak akkor, amikor egy újabb plakátot helyez oda” – fogalmazott Lázár János.

Míg maradnak a Soros György ellenes plakátok az ellenzék is folytatja az akciózást. Az Együtt szombaton Nyíregyházán tépkedett. „Hiába ígérte a Fidesz, hogy a nagy társadalmi nyomásra ezeket eltávolítja, most is itt vannak Nyíregyházán. Az Együtt folytatja a plakáteltávolító akciót, és erre kér minden bátor magyar embert. Hiszen ez a mi pénzünkből készült, és azért helyezték ki, hogy a Fidesz a valós problémákról elterelje a figyelmet. Inkább embert állítanak szembe emberrel, inkább feszültséget keltenek az országban, hogy ne az ő lopásukról szóljon a műsor, ne róluk beszéljenek. Ezt meg akarjuk akadályozni” – emelte ki Lövei Csaba önkormányzati képviselő.

Ha az utcákról lekerülnek is a kormányplakátok, nyomtatásban folytatódhat a sorosozás. A Dunántúli Naplóban egymás melletti lapokon látható a vizes vb reklámja és a plakátokról ismert, Soros György elleni buzdítás.