NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Veszélyes környezetszennyezés Győr-Moson-Sopronban

Veszélyes környezetszennyezés Győr-Moson-Sopronban

Összefüggés lehet a légúti megbetegedések és a helyi ipari park károsanyag-kibocsátása között Győrszentivánon – az LMP szerint.

  • 2017. július 24., hétfő 16:16
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki párt képviselői petíciót nyújtanak be, hogy megfelelően mérjék a területen keletkező környezetszennyező anyagokat. Jenei Ferenc, az LMP megyei elnöke hangsúlyozta, az üzemek szennyezőanyag-kibocsátása egyenként ugyan nem lépi át megengedett értéket, viszont ezek egyszerre, egy időben működnek, ami már veszélyt jelenthet a környezetre.

„Az összesített szennyezés semmilyen egzakt módon nincs mérve, becsülve sincs, ugyanakkor Győrszentiván lakosaitól olyan információk érkeztek, hogy a városrészben megemelkedtek a rákos és a légúti megbetegedések. Ez nem csupán betegektől vagy lakosoktól, hanem hozzáértő szakemberektől származó információk is. A másik pedig az, hogy nagyon gyakran, szó szerint büdös van a városrészben, tehát vannak olyan légszennyezési források, amelyek érezhetőek, például az égett műanyag szaga érezhető a városrészben, tehát mindenképpen indokolt a mérése a légszennyezésnek” – vázolta Jenei Ferenc.