NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Botka nem Kunhalmira gondolt

Botka nem Kunhalmira gondolt

Nem egyezik a budapesti MSZP véleménye Botka Lászlóéval arról, hogy a fővárosban ki vezesse a választási felkészülést.

  • 2017. augusztus 04., péntek 17:10
Vágólapra másolva!

A párt miniszterelnök-jelöltje a XIII. kerület polgármesterét, Tóth Józsefet jelölte a feladatra, a fővárosi szocialisták Kunhalmi Ágnest. Botka azt mondta: egyeztetett az érintettekkel, szerinte együtt fognak dolgozni a sikeres választásért.

„Nagyon fontosnak tartom a budapesti választási felkészülést, hiszen Budapesten a választópolgárok döntő többsége demokratikus kormányváltást akar. Tizennyolc körzet van Budapesten, mindegyiket meg akarjuk nyerni, ezért kértem fel Tóth József urat, Budapest legsikeresebb polgármesterét, hogy segítse és koordinálja ezt a munkát. Mind Kunhalmi Ágnes és a budapesti pártvezetés, mind Tóth József biztosított arról, hogy nagyon sikeresen fognak együttműködni” – jelentette ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje.