
A beszélgetésen szóba került az is, hogy fontos kiállni azok mellett az újságírók mellett, akiket a hatalom vegzálni kezdett pusztán azért, mert kérdéseket tesznek fel. „Egy normális, demokratikus világban, határozott meggyőződésünk, hogy az ellenzéki felfogású médiumok nélkül nem tud működni egy demokrácia, mert nem kapnak szócsövet azok a csoportok, akik az emberek igényét, véleményét, kérdéseit közvetítik. Azt pedig kifejezetten elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy újságírót azért kezdjenek el vegzálni, mert kérdést tett föl” – emelte ki az eseményen Ujhelyi Sándor, a CEKA képviselője.














