NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Gyárfás tudja, de nem akarja tudni, mi történt

Gyárfás tudja, de nem akarja tudni, mi történt

Gyárfás Tamás hallgat, miközben fúrják az utódját. Mások sem szívesen kommentálják az úszószövetség belviszályát.

  • 2017. augusztus 04., péntek 22:13
Vágólapra másolva!

Gyárfás Tamást hiába buktatták meg tavaly decemberben a Magyar Úszó Szövetség élén, a sportvezető erősebb, mint volt. A nemzetközi szövetség egyik legfőbb döntéshozójaként nyitotta meg a Masters világbajnokságot beharangozó sajtótájékoztatót. Utódja, Bienerth Gusztáv, aki kormányzati nyomásra került a Magyar Úszó Szövetség elnöki székébe, közben egyre gyengül. A rendkívüli tisztújítást nem kerülheti el, miután az elnökségi tagok többsége megvonta tőle a bizalmat és lemondott.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudom, hogy mi történt, de nem akarom tudni. Ki akarok zárni mindent, ami eltereli a figyelmet arról, ami a feladatunk. És ez szerintem így természetes. Hiba lenne, ha én most bármit minősítenék. Dolgunk van.
– De gondolom, véleménye csak van, ezek szerint ezt inkább megtartaná magának?
– Nem, én úgy látom, hogy az a véleményem, hogy ez mindent felülír, hogy Magyarország, amit, ugye, most elismert a világ, és az elnök azt mondta a felnőtt-világbajnokságról, hogy ez volt minden idők legjobb eseménye, nem szabad, hogy elkényelmesítsen. Az kell, hogy összefogjunk, mindenkire szükség van: legyen szó elnökségi tagról, elnökről, önről, sportbarátról, és igenis változatlanul mutassuk a legszebb arcunkat – nyilatkozta Gyárfás Tamás.

A távozó elnökségi tagok között van az 1980-as moszkvai olimpia aranyérmese, Wladár Sándor, aki a sport és nem a politika világából választana új elnököt. Atlanta olimpiai bajnokát is megkérdeztük, de Rózsa Norbert nem foglalt állást.

– Egyáltalán mi a véleménye arról, hogy gyakorlatilag felbomlott az…?
– Én ebben nem szeretnék részt venni, köszönöm szépen, mert a sajtótájékoztatón vagyunk, és meg volt beszélve, hogy a témában feltehetnek kérdéseket…
– Én nem kaptam instrukciót arra vonatkozóan, hogy ne kérdezhetnék bármit.
– Én nem szeretnék most állást foglalni.

A sajtó nem hallgathatott bele Gyarmati Andrea és Gyárfás Tamás beszélgetésébe. Az egyik szervező a kamera elé állt, mintha a tiltás nem lett volna elég.

Gyarmati Andrea is távol tartja magát a belviszálytól. „Van véleményem, de magánvéleményem van, úgy gondolom, hogy nem én vagyok az, akinek minősítenie kell ezt az egész dolgot. Valamikor úsztam, de akkor sem foglalkoztam a szövetséggel. 42 éve abbahagytam” – mondta.

Bienerth Gusztáv egyelőre nem hajlandó lemondani.