

Alaptörvény-ellenesnek tartja a Jobbik, hogy a kormány rendeletben módosítaná a közigazgatási bíróvá válás szabályait. Staudt Gábor ezért jelezte: Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben.
„Egy ilyen pontrendszer alapján gyakorlatilag korlátlanul be lehet nyomni majd közigazgatásban dolgozó embereket, minisztériumban dolgozó embereket bíráknak. Ez így, ebben a formában meggyőződésem szerint alaptörvény-ellenes. Mindent meg fogunk tenni, hogy így ne mehessen át. Ez a rendeleti kormányzásnak egy újabb fázisa. Úgy gondolom, a Fidesz nagyon félhet, hogyha 2018 előtt már rendeletekben ily módon bele szeretne nyúlni a független igazságszolgáltatás rendszerébe” – emelte ki a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
Az Orbán-kormány lengyel mintára jövőre a saját embereit is beültetné a bíróságokra. Ezt a bírói kinevezések rendszerének átalakításával oldaná meg. A javaslatot az Országos Bírósági Hivatal sem támogatja a bírói függetlenség védelmében.