NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Két népszavazás mögé is beállt az MSZP

Két népszavazás mögé is beállt az MSZP

Vágó Gábor bérplafonos kezdeményezése mellett a december 24-ei munkaszüneti napért is aláírást gyűjt a párt.

  • 2017. augusztus 01., kedd 14:39
Vágólapra másolva!

Beállt Vágó Gábor korábbi LMP-s politikus népszavazási kezdeményezése mögé az MSZP. Az ellenzéki párt aktivistái a mai naptól gyűjtik az aláírásokat az állami cégvezetők bérének maximálásáról szóló referendum kiírásáért. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy egyetlen állami cégvezető bére se lehessen több a köztársasági elnök fizetésénél.

A szocialisták a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását célzó kezdeményezést is támogatják.

„A következő napokban az MSZP meg fogja kezdeni mind a két témában az aláírásgyűjtést, szeretnénk ezzel is világossá tenni, hogy miközben sokan úgy próbálják beállítani, hogy ez a hatalom örök, ez a hatalom lebontható. Apró kis téglákkal hozzá lehet kezdeni, hogy ezt a Fidesz kormányt le lehessen váltani” – jelentette ki Molnár Gyula pártelnök.