

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke bízik abban, hogy nőhet októbertől a hivatalokban dolgozók bére.
Ha nem, az is egy üzenet az önkormányzati szektor felé – tette hozzá a kormánypárti Magyar Hírlapban Schmidt Jenő, aki biztatónak mondta, hogy a Belügyminisztérium eddig befogadta javaslatát, amely ősztől 20, januártól 8, majd 2019. januártól ismét 8 százalékkal emelné meg az ágazatban dolgozó köztisztviselők bérét.
„Összességében egy negyvenszázalékos béremelést hajtanánk végre. Az összköltsége 25 milliárd forint lenne az önkormányzati szektort figyelembe véve úgy, hogy a nagyoknak adóerő-képesség tekintetében a finanszírozásban beleszámolva hozzá kellene járulnia a béremeléshez. Ilyen módon nem az éveket és a végzettséget finanszíroznánk, hanem az eredményt” – hangoztatta Schmidt Jenő.