

Végrehajtást rendelt el az Erzsébet-utalvány forgalmazója ellen a Fővárosi Bíróság – mondta a Magyar Narancsnak a Transparency International képviselője.
A szervezet azt szerette volna megtudni, hogy az állami cég mennyiért hirdetett Habony Árpád miniszterelnöki bizalmas médiabirodalmában – az adatokért indított pert ugyan jogerősen meg is nyerték, de az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. semmibe vette a bírósági ítéletet, nem adta ki a kért iratokat. A jogvédők ezért közérdekű adattal történő visszaélés miatt feljelentést tettek, majd kezdeményezték a végrehajtást az állami cég ellen.