NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Saját államtitkára cáfolta Balogot Kötcsén

Saját államtitkára cáfolta Balogot Kötcsén

A lombikprogramot nem, az elmúlt hét év eredményeit viszont górcső alá veszik a 16. Polgári Pikniken Balog Zoltán tájékoztatása szerint. A humánminiszter államtitkára mást mond.

  • 2017. szeptember 02., szombat 13:50
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hét év eredményeinek megvédése lesz a fő téma ma a Somogy megyei Kötcsén a 16. Polgári Pikniken, amelynek fókuszában a család és a keresztény értékek védelme áll. Erről Balog Zoltán humánminiszter, az esemény házigazdája beszélt a találkozót megelőzően.

Mint arról tudósítónk beszámolt, Balog államtitkára, Novák Katalin rögtön meg is cáfolta azt, amit az emberi erőforrások minisztere mondott, és újságírói kérdésre azt felelte: biztos, hogy szóba fog kerülni.

Ez történt

Az emberi erőforrások minisztere szerdán a lombikbébiprogram bővítését jelentette be, amely elmondása szerint már egy régen előkészített döntés eredménye. Eddig csupán három beültetést támogatott az állam, amennyiben az első próbálkozás sikerrel járt, még kettőt használhattak fel a szülők. Bővebben>>>