Katasztrófahelyzetben loptak – a Fidesz keményebben büntetne

Előzetesbe került az a két férfi, akik nagy értékben loptak kábeleket március 15-én. A Fidesz szigorítana a katasztrófahelyzetben elkövetett lopások büntetésén.

  • 2013. március 19., kedd 18:21
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba került az a két nyíregyházi férfi, akik március 15-én feltehetően több villanyoszlopról rézkábeleket loptak. A rendőrség szerint a tolvajok egy ófehértói férfinak adták el a vezetékek egy részét, ezek a házkutatás során előkerültek. A kár egymillió forint.

Szigorítana a Fidesz

A nagyobbik kormánypárt szigorítana a katasztrófahelyzetben elkövetett lopások büntetésén – mondta Kocsis Máté. A párt kommunikációs igazgatója szerint erre azért van szükség, mert a múlt heti rendkívüli időjárás után az áramszolgáltatás helyreállítását a napokban kábeltolvajok nehezítették.

A javaslat szerint az ilyen bűncselekményeket a jelenlegi kettő helyett három év szabadságvesztéssel büntetnék, a felső határ pedig akár tíz év is lehet. Az indítványt a napokban dolgozzák ki, ha elfogadják, akár már május elsejével hatályba léphet.