Kitolták az árfolyamgát határidejét

Elfogadta a parlament a Fidesz indítványára azt a törvénymódosítást, amely két hónappal kitolja az árfolyamgát igénylésének határidejét.

  • 2013. március 26., kedd 10:32
Vágólapra másolva!

Eszerint a jogosultak március 29-e helyett május 31-ig kérhetnék devizaalapú hitelük törlesztését rögzített árfolyamon. A svájcifrank-alapú kölcsönt 180, az euróalapút pedig 250 forintos árfolyamon számítanák nekik 2017 közepéig.


A Bankszövetség támogatta a határidő-hosszabbítást. Az árfolyamgát tavaly április óta segíti a devizahiteleseket. Január végéig több mint 130 ezer család vette igénybe.