
Doszpot leidiótázta a Portik-per védett tanúját
Egyelőre nem indul vizsgálat a Portik Tamás által állítólag lefizetett rendőrök ügyében. Az ügyészség és az Országos Rendőr-főkapitányság is a bírósági jegyzőkönyvekre vár. Egy védett tanú beszélt arról a keddi tárgyaláson, hogy az olajbűnözőtől pénzt kaptak a 90-es évek leszámolásait vizsgáló magas beosztású rendőrök. Az egyik megnevezett volt rendőr– Doszpot Péter – visszautasította az állításokat.
Nemcsak lefizetett újságírókról, hanem korrumpált rendőrökről is vallottak a tanúk a Prisztás-gyilkosság második tárgyalási napján. A koronatanú, Radnai László szerint az ügy elsőrendű vádlottja Portik Tamás 1999 vége felé tőle kért segítséget: az ő rendőri kapcsolatait próbálta felhasználni, hogy információt szerezzen a Seres elleni merényletről.
„Tamás annyit kért, hogy próbáljam meg valahonnan megtudni, hogy a Seres-féle gépkocsiról leesett robbanóanyagon azonosították-e az elkövetőnek az ujjlenyomatát” – vallotta Radnai.
De Portiknak saját rendőrségi kapcsolatai is voltak – ezt már az egyik különösen védett tanú, Portik egykori bizalmasa állította a Fővárosi Törvényszéken. A tanút zárt láncú videórendszeren keresztül hallgatta ki a bíróság, így felvétel sem készülhetett róla.
A tanú azt mondta, Chilkó Ferenc a BRFK életvédelmi alosztályának egykori vezetője havonta kapott pénzt Portiktól. Említést tett a Chilkót váltó egykori sztárrendőrről, Doszpot Péterről is, akit szerinte alkalmanként szintén lefizetett az olajbűnöző. Doszpot ezt cáfolja.
„Nem is szeretnék róla nyilatkozni, mert akkora idiotizmus, hogy nincs miről beszélni. Nem tudom ki ez a védett tanú, de egy idióta. Pont” – fogalmazott az egykori rendőri vezető.
Chilkó Ferencet a Hír TV nem tudta elérni telefonon. Megkeresték az ügyészséget is amiatt, hogy indítanak-e vizsgálatot az ügyben, adásukig azonban nem kaptak választ. Az országos rendőrfőkapitány pedig a bírósági jegyzőkönyvre vár.
Portikék tárgyalása július elején folytatódik.
| A volt keresztapa terhelő vallomása |
| Portik Tamás rendelte meg a 90-es évek alvilági leszámolásait. Ezt vallotta egy volt keresztapa a Fővárosi Törvényszéken kedden. A pénteki első tárgyaláson az egyik védett tanú szintén Portik Tamásra és társaira vallott (a nap összefoglalóját itt olvashatja). Mint a Hír TV Célpont című műsorában elhangzott: Orbán Viktorról próbált terhelő adatokat szerezni Portik Tamás Magyar Róberttől, a fekete sereg egykori vezetőjétől. Portik a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori igazgatójától, Laborc Sándortól kapott megbízást arra, hogy gyűjtsön olyan információkat, amelyekkel le lehet járatni az ellenzéket. |













