
Már hivatali visszaéléssel is vádolják Szilvásyt
Elkülönítve vizsgálja a bíróság Szilvásy György UD Zrt.-ügyben játszott szerepét a megismételt eljárásban. A volt titokminisztert már hivatali visszaéléssel is vádolja az ügyészség. Herényi Károly és Dávid Ibolya esetében nem változott a vádhatóság álláspontja, mindhármuk ellen azért indult eljárás, mert lehallgatási anyagokat hoztak nyilvánosságra.
Az UD Zrt.-per megismételt tárgyalására érkeznek a vádlottak. Tavaly áprilisban első fokon mindegyiküket felmentették, a döntést azonban idén a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét és Herényi Károlyt, az egykori MDF volt alelnökét személyes adattal való visszaéléssel, Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét pedig kényszerítéssel is vádolják.
Az ügyészség szerint 2008-ban Szilvásy György Tóth Károllyal, a nemzetbiztonsági bizottság akkori szocialista alelnökével osztotta ki a testület tagjainak Kövér László és Demeter Ervin fideszes képviselők és az UD Zrt. akkori vezetője közötti telefonbeszélgetések lehallgatási anyagát. Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak pedig azt rótta fel a vádhatóság, hogy a felvételek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítették az MDF elnöki posztjáért induló Almássy Kornélt.
A megismételt eljárásban a bíróság az eljárás gyorsítása érdekében a volt titokminiszter és az MDF-es képviselők ügyének elkülönítésére tett indítványt. „A két ügyben nincs átfedés, és a hatályon kívül helyezés is eltérő volt” – indokolt Szalai Géza tanácsvezető bíró.
Az ügyészség fellebbez a határozat ellen, így az elkülönítésről az ítélőtábla hozza meg a végleges döntést. Az ügyészség módosított a vádiraton, és Szilvásy Györgyöt már hivatali visszaéléssel is vádolja.
„Dr. Szilvásy György vádlott a hivatalos szervek tájékoztatása és a médiában tett különféle nyilatkozatai során hivatali helyzetével visszaélt, amikor szükségtelenül hangsúlyozta a két politikusra vonatkozó adatok meglétét és tartalmát. Tettének célja Demeter Ervin és Kövér László közvélemény előtti lejáratása volt” – közölte Vida József ügyész.
Szilvásy György jogi képviselője szerint alaptalanok a vádban megfogalmazottak. A tárgyalás várhatóan júliusban folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.













