Soltész: Bajnai anarchista szimpatizánsai zavarták meg

Bajnai Gordon mozgalmának anarchista szimpatizánsai zavarták meg a „Szabad egy táncra?” elnevezésű párválasztó programsorozat első fővárosi rendezvényét a Nemzeti Táncszínházban – a szociális államtitkár szerint.

  • 2013. május 27., hétfő 14:04
Vágólapra másolva!

Soltész Miklós azt mondta: a kormányellenes tüntetésekről ismert rendbontó fiatalok az Együtt 2014 jelvényeit, valamint obszcén jelvényeket is osztogattak.

Az államtitkár szerint Bajnaiék akciója sikertelen volt, hiszen később a rendbontók is bocsánatot kértek viselkedésükért. Soltész hozzátette, jól látható volt, hogy „ezeket a fiatalokat fölbiztatták”.