
Az elkövető a borsodi Gagybátorban többször is kapott alkalmi munkát későbbi áldozatától. A fiú pénzt akart szerezni az idős férfitól, majd annyira megverte, hogy az belehalt sérüléseibe. Végül mindössze két doboz cigarettát vitt el. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség január közepén nyújtotta be a vádiratot. „Mivel a cselekmény elkövetésének időpontjában ő még a 16. életévét sem töltötte be, ezért az egyébként minősített emberölés miatt – ami felnőttkorú elkövető esetében akár életfogytig tartó fegyházbüntetéssel is büntethető lenne – csupán tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A cselekmény elkövetését beismerte, jelenleg előzetes letartóztatásban várja a tárgyalás kitűzését” – mondta Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.
2 perc
2 perc
2 perc