
Rakéták, bombatelepek és csattanós játékok – már árulják a szilveszteri tűzijátékokat. „Ez egy hármas kategóriájú termék” – A legveszélyesebb bombát mutatja a pirotechnikus. A hármas kategóriába eső termékekben már olyan sok lőpor van, hogy a tárolásuk is veszélyes lehet. Ezért ezeket csak szilveszter éjszakáján és csak szabad téren lehet működésbe hozni.
„Ezeket a pirotechnikai eszközöket, ugye hangsúlyoztam, december 31-én délután hat óra és reggel hat óra között lehet elműködtetni. Mielőtt megkezdik ezt a tevékenységet, át kell nézni a terméket, át kell nézni, hogy sérültek-e, a csomagolásuk, a termék csomagolása sérült-e, stabilan indítható-e a termék, elázott és kiszáradt-e, egyéb, mert ilyenkor tilos felhasználni” – nyilatkozta Cselényi József alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztály munkatársa.
A tűzszerészek azt mondják: ha valaki nem a terméken lévő tájékoztató szerint használja a tűzijátékokat, égési sérüléseket okozhat. A nem megfelelő irányba rögzített rakéta pedig roncsolásos, de akár halálos sérülést is okozhat.
„Nem arról próbáljuk lebeszélni önöket, hogy ne használják ezeket a termékeket, hiszen ennek most már Magyarországon, azt mondhatjuk, hogy hagyománya van, hanem a felelősségteljes felhasználásra szeretnénk elsősorban felhívni a figyelmet. Ez benne van a nevében is, hogy ez tűzijáték. Egy jó magyar közmondás szerint, aki a tűzzel játszik, az könnyen megégeti magát” – fogalmazott Huszák András, a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának osztályvezetője.
Petárdát viszont idén is tilos használni. Akinél találnak, akár 150 ezer forintos büntetést is kaphat.













