

Gyurcsány Ferencék tegnap még tagadták, ma pedig rendben találtak, hogy a tavalyi országgyűlési választások előtt kenőpénzt ajánlottak az ellenfeleiknek. A Pesti Srácok hozta nyilvánossságra azt a hangfelvételt, amelyen a DK-s Varju László költség- és kártérítést ígér egy MSZP-s politikusnak, ha az visszalép a javára.
„Ön egy állítólagos hangfelvételről beszél, amit állítólag egy pesti srácok nevű fideszes zugmédia közöl. Had ne vegyem én ezt annyira komolyan.” - mondta Gréczy Zsolt, a DK frakcióvezetője. Csütörtökön még megkérdőjelezte annak a hangfelvételnek létezését, amelyen a tavalyi országgyűlési választásokra készülve Varju László költség- és kártérítést ajánlott fel a volt MSZP-s Horváth Imrének, hogy az Újpesten és Káposztásmegyeren lépjen vissza az ő javára.
Gyurcsány Ferenc politikustársától, Gy. Németh Erzsébettől szerettük volna megtudni, hogy a DK indít-e belső vizsgálatot, választ azonban nem kaptuk tőle. A XVII. kerületi közös ellenzéki polgármesterjelölt szerint az ügyben minden rendben van.
Horváth Imre egyébként másfél évvel ezelőtt azért lépett ki az MSZP-ből, mert Gyurcsány Ferenc jóval a parlamenti választások előtt már azon dolgozott, hogy a koordinációra hajlandóságot mutató ellenzéki pártokat rávegye: lépjenek vissza a DK javára.
Hír TV
2 perc
1 perc
2 perc