NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Czeglédy ügyvédi irodájával szerződtek le meglévő szerződések átvizsgálására újonnan megválasztott baloldali polgármesterek

Czeglédy ügyvédi irodájával szerződtek le meglévő szerződések átvizsgálására újonnan megválasztott baloldali polgármesterek

Budapest két kerületi önkormányzata, Erzsébetváros és Rákospalota új polgármestere is a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg a meglévő önkormányzati szerződések átvizsgálásával – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mindkét kerületben ellenzéki, baloldali politikusok ültek a polgármesteri székbe. Erzsébetvárosban a DK-s Nidermüller Péter, míg Rákospalotán az MSZP politikusa, Németh Angéla. A két politikus szinte azt sem várta meg, hogy a tinta megszáradjon megbízólevelén, máris szaladt Czeglédyhez – akinél alkalmasabbat bizonyára nem is találhattak volna a közpénzek utáni vizsgálódásra. A portál birtokába került megbízólevél szövege szerint a gazdasági bűncselekmények miatt már büntetett, jelenleg súlyos bűncselekményekkel vádolt ügyvéd politikus nem csak az önkormányzati hivatal, hanem szervezetei, sőt gazdasági társaságai szerződéseibe, sőt minden ügyiratába, gazdasági rendszerébe is jogosult belenézni, a dokumentumokról másolatot készíteni.

  • 2019. november 07., csütörtök 17:18
Vágólapra másolva!

Erzsébetvárosban a Niedermüller Péter által személyesen aláírt megbízólevelet november 5-re datálták és megbízás december végéig szól.

Szövegezése szerint Czeglédy Csaba és Társai Ügyvédi Iroda feladata az önkormányzati hivatal, az önkormányzati szervek, intézmények és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok már megkötött, jelenleg is hatályban lévő szerződéseinek áttekintése, megvizsgálása, javaslattétel, valamint a folyamatban lévő jogi ügyek áttekintése. A megbízólevél felmutatásával az ügyvédi iroda (annak gyakorlatilag bármely tagja, hivatalos képviselője) jogosult teljes betekintésre minden ügyiratba, gazdasági rendszerbe. A hivatal, intézmények, cégek helyiségeibe beléphet, dokumentációkat kérhet ki elektronikus úton vagy személyesen, sőt azokról másolatot is készíthet. A birtokunkba került dokumentumból az nem derül ki, hogy mindezért mekkora javadalmazást, kvázi közpénzt fizet ki a polgármesteri hivatal, illetve az önkormányzat.

A PestiSrácok információi szerint Rákospalota polgármestere, Németh Angéla hasonló tartalmú megbízást adott a Czeglédy féle ügyvédi irodának.

PestiSrácok - Hír TV