NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Nemet mondott az ellenzék a veszélyhelyzet meghosszabbítására

Nemet mondott az ellenzék a veszélyhelyzet meghosszabbítására

Az ellenzéki képviselők végül elutasították a kormány által benyújtott, veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslat holnapi tárgyalását. A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvénycsomag javaslat 137 igen mellett 52 nem szavazatot kapott az Országgyűlésben, így nem lett meg a 4/5-ös támogatottság a sürgős, házszabálytól eltérő, kivételes eljárásban történő tárgyalásához és a holnapi elfogadásához. A törvényt ennek ellenére akár már jövő kedden elfogadhatja a Fidesz-KDNP frakciószövetség, mert a kétharmados többség hozzájárult a sürgősségi napirendre vételhez.

  • 2020. március 23., hétfő 17:31
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője Facebook posztján így reagált a sikertelen szavazásra: Nincs meg a négyötödös többség a koronavírus törvény tárgyalásához. Szomorú, ami történt, most igazán nagy szükség lett volna az összefogásra.

Támadja az ellenzék a koronavírus-törvényt

Orbán Viktor: A politikai széthúzás és a politikai viták helyett elérkezett az összefogás ideje

Az előttünk álló időszak nehéz lesz, mindenkitől erőfeszítést követel és azért érdemes vállalnunk ezeket az erőfeszítéseket, mert így szó szerint emberéleteket menthetünk meg – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtt a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. A kormányfő közlése szerint mindenkinek felelőssége van, a politikai széthúzás és a politikai viták helyett elérkezett az összefogás ideje párthovatartozástól függetlenül.

12 napja hirdettük ki a veszélyhelyzetet Magyarországon és azért tettük ezt, mert egy Ázsiából származó vírus elérte Európát és megjelent Magyarországon is – kezdte parlamenti felszólalását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt.

A vírusnak jelenleg nincs ellenszerre. Csak Németországban 47 vakcina kifejlesztési kísérlet zajlik – mondta.

A kormányfő hozzátette, a magyar tudósok is hozzájárulnak az emberiség nagy közös erőfeszítéséhez, az akciócsoport vezetője, Jakab Ferenc professzor.

Az egész emberiség teljes erőfeszítése mellett sem várható, hogy a vakcina a közeljövőben elérhető lesz – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint

A kollektív védekezés megszervezése, a fertőzés ütemének lassítása, a veszélyeztetett honfitársaink megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következménynek enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett- emelte ki.

A miniszterelnök közlése szerint életünk megváltoztatása most elkerülhetetlen, mindenkinek ki lépnie a komfortzónájából, másképpen kell dolgozni, viselkedni és szerveznie az életét, ezért kellett bevezetni a veszélyhelyzeti jogrendet, ami elhatalmazza a kormányt és eszközöket is megadja, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét.

A kormányfő megismételte délelőtti szavait, hogy négy a kormány négy vonalon szervezte meg a védekezést, katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági védekezés zajlik.

Szintén felidézte, hogy hétfő reggelre 167-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, az azonosított azt jelenti, hogy laboratóriumi körülmények között, kontroll ellenőrzéssel igazolt fertőzésről lehet beszélni, így fontos lenne tudni, hány emberbe költözött bele valóban a vírus.

Kedd reggeltől minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap - jelentette be az operatív törzs döntését a miniszterelnök. A többi orvos és ápoló sebészi maszkot kap. A döntés végrehajta megkezdődött. Az opertív törzstől fegyelmezett készletgazdálkodást kért, mert ennek

Orbán Viktor hálát monott az egészségügyi dolgozók munkájááért.

A rendőri védelemmel kapcsolatban a politikus elmondta, folyamatosan növelni kell a rendőri képességet, hogy fenn lehessen tartani a közrendet.

A katonák emelt szinten vesznek részt a határvédelemben - mondta a miniszterelnök. A katonák felkészülnek az együttműködésre a rendőrséggel - ha el kell rendelni utcai járőrözésüket -, és arra is, ha létfontosságú magyarországi vállalatokat kell segíteni.

A koronavírus-járványnak súlyos gazdasági következményei is vannak - folytatta.

Felidézte a szerdán ismertetett gazdaságvédelmi akcióterv részleteit.

Ez család- ésgazdaságvédelmi intézkedés - tette hozzá.

Orbán Viktor ismertette a hétfőn meghozott gazdaságvédelmi lépéseket is.

Elmondta,

- zárta szavait a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Nincs szükség fix határidőre

A miniszterelnök kicsit később egy válasz erejéig ismét magához ragadta a szót. Hangsúlyozta, hogy a kormány vissza akarja adni annak a döntésnek a jogát a Parlamentnek, hogy mikor ér véget a veszélyhelyzet. Orbán Viktor szerint az ellenzék félreérti a helyzetet nincs szüksége fix határidőre. Majd kiemelte, hogy a döntések mögötti parlamenti fedezetnek folyamatosnak kell lennie mindennap.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a védekezés célja a járvány lassítása, annak érdekében, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést.

Kocsis Máté: A neheze még előttünk van

A Fidesz frakcióvezetője megköszönte mindazok munkáját akik kiveszik a részüket az egyre nehezedő védekezési feladatokból. Kitért azok szerepére is, akik önkéntesként "harcolnak" a koronavírus-járvány ellen. Majd hozzátette, hogy azért fontos ez az összefogás, mert a neheze még előttünk áll.

Hozzátette: az a feladata és szándéka, hogy megkérje a pártokat, ne most sarkítsák ki a meglévő különbségeket. Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban több hétpárti egyeztetést is tartottak, amelyek egy-két pillanattól eltekintve jó hangulatúak és konstruktívak voltak, abba az irányba mutattak, hogy együtt fel tudnak lépni a koronavírus ügyében. Az első és az utolsó találkozó között azonban történt valami, amit nem ért, mert a szövegszerű javaslatot egy hete még más kritikával illette az ellenzék, mint most - közölte.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

Orbán: Az ellenzék nélkül is megoldjuk a válsághelyzetet

Számos ember van, aki már fertőzött, de nem mutatja a betegség jeleit

Orbán Viktor: A várakozás helyett felvesszük a küzdelmet