
Ellenzéki és kormánypárti összefogással fejlesztik a Kenesei Albert kórház műszerparkját Balassagyarmaton. A Nógrád megyei városban két alapítvány is gyűjtést szervezett, hogy tisztítószerekkel és diagnosztikai felszerelésekkel segítsék a helyi kórházat. Molnár Péter tudósítónk arról számolt be, hogy eddig kilencmillió forint gyűlt össze a felajánlásokból.
Miskolcon ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a város tömegközlekedési járatain - tájékoztatott tudósítónk, Csápenszky Erna. Az intézkedés április elsején lépett életbe és a veszélyhelyzet megszűnéséig tart. A díjmentes utazási jogosultságot egészségügyi fenntartó, vagy szolgáltató által kiállított igazolással, illetve egészségügyi szakképesítést igazoló hatósági igazolvánnyal vehetik igénybe az érintettek.
A Pécs melletti Orfűn arra kérik a kirándulókat, hogy a járvány idején kerüljék el a települést azok, akik nem helyi lakosok. Szilágy Jenő tudósítónk elmondta, a Medvehagyma fesztivált sem tartják meg és bezártak a turisztikai látványosságok is.
Szilágyi Jenő azt is elmondta, hogy az önkormányzati felhíváson kívül a helyi lakosok is arra kérik a látogatókat, hogy lehetőleg maradjanak otthon.
Hír TV
Továbbiak a témában
1 perc Belfast már lángol, de Brüsszel szerint a kötelező elosztás jelenti a megoldást
1 perc Két év börtön a saját miniszterének is? Magyar Péter durva csapdába sétált bele
1 perc 










