Országszerte zajlik az oltás, már több mint 1,2 millióan kaptak vakcinát

Ötféle vakcinával zajlik az oltás országszerte, több mint 350 ezren már a második adagot is megkapták. A növekvő fertőzöttségi adatok miatt közben naponta tervezik újra a kórházi kapacitásokat.

  • 2021. március 12., péntek 19:07
Vágólapra másolva!

AstraZeneca vakcinával oltanak ebben a balatonkeresztúri rendelőben. Vannak, akiket már másodszor. A háziorvos szerint jól haladnak az oltással, az idősebb korosztály nagy része már megkapta a védettséget és a fiatalok közül is egyre többen jutnak vakcinához.

A brit-svéd vakcinát használják Pécsett is, ahol újabb három oltópont nyílt meg. Itt két nap alatt 600-an kapják meg az oltást. A helyi Egyesített Egészségügyi Intézmények főigazgatója elmondta: a személyzet biztosítása nem okozott problémát.

Ózdon a Sinopharm vakcinát kapták a regisztráltak pénteken, összesen ötvenöten.

Balassagyarmaton ez a férfi már a második oltást kapta az oltóanyagból. Szerinte

A Nógrád megyei városban három oltópont működik: az egyiken az orosz Szputnyikkal, a másik kettőn az amerikai Pfizerrel oltanak.

Szlávik: Biztonságosak az oltóanyagok

Szlávik János szerint a vakcinákkal kapcsolatos pánikkeltés nem tesz jót az oltási kampánynak. A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus-főorvosa hangsúlyozta, a hatóanyagok biztonságosak, a gyanús eseteket követő vizsgálatok pedig rendre azt igazolják, hogy nem a vakcinák mellékhatása miatt történt haláleset.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság helyettes vezetője elmondta: a fertőzések mintázatában és a kórházba kerültek számában jelentős eltérés tapasztalható az északi és a déli országrész között. Északon lényegesen többen szorulnak kórházi ellátásra, amit a Szlovákiából hazánkba érkezett brit mutáns okoz. Takács Péter hangsúlyozta:

fokozatosan szabadítanak fel kapacitásokat az intézményekben.

Magyarországon a beoltottak száma már meghaladta az 1 millió 200 ezret. Közülük több mint 350 ezren már a második vakcinát is megkapták.

Kapcsolódó:

Orbán: A regisztrálás és az oltás az egyetlen út

Galgóczi Ágnes: Biztonságos az AstraZeneca vakcinája

Müller Cecília: A hétvégén és a munkaszüneti napokon is oltanak

Hír TV