Átadták a 2020-as és 2021-es Vasvári-díjakat

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, és Bajkai István országgyűlési képviselő kapta az idei Vasvári-díjakat. Kásler Miklós laudációját Tóth Kálmán, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnöke mondta el, kiemelve, hogy a díjazott orvosi munkája mellett mindig nagy érdeklődést tanúsított a magyar nemzet sorskérdései iránt. Kásler Miklós beszédében hangsúlyozta: minden nemzetnek vannak korszakai, amelyek olyan kivételes személyiségeket teremtenek, mint a reformkor nagyjai. II. József germanizáló törekvései után a reformkor célja a magyar nemzeti identitás megújítása, egyben a nemzet fogalmának kitágítása, és a Kárpát-medencében élő minden ember felemelése volt.

  • 2021. szeptember 29., szerda 11:54
Vágólapra másolva!

Hír TV