A Kádár-éráról beszélt a P. Mobil frontembere

Schuster Lórántot, a P. Mobil legendáját szólaltatta meg a Hamis Gulyás legutóbbi adásában Mező Gábor. A rendszerváltás és az azt megelőző diktatúra titkos vagy alig ismert történeteit is bemutató YouTube-csatornán a zenész úgy fogalmazott: a Kádár-rendszer többet rontott a magyarság tudatán, mint az összes többi azt megelőzően együttvéve.

  • 2024. február 15., csütörtök 15:26
Vágólapra másolva!

Felidézte, miért nem bízott meg soha Erdős Péterben, hogy a Honfoglalás alkotójaként mit gondol az István, a királyról – és hogy szerinte mi volt vele a rendszer szándéka; de szóba került a róla és a zenésztársakról jelentéseket írók hosszú sora is. Úgy fogalmazott: csak azért nem hallgatták le a telefonját is, mert „az nem volt a nagymutternak”. A P. Mobil legendája szerint a rendszerváltás még ma sem fejeződött be. Mint elmondta, Vikidál Gyulára nem elsősorban a jelentései, hanem utólagos hozzállása miatt haragszik.

Elmondása szerint, ezért jót nevetett akkor, amikor a korábbi remek énekes a tévében beszélgetett Trianonról. „Olyan neki ez, mint lónak a mozijegy”. Felidézte, hogy Hobo hol dolgozott a kommunizmus alatt, illetve arra is, hogyan járt karonfogva Konrád Györggyel, amikor az Antall-kormány ellen protestáltak.

„A Kádár-rendszer többet rontott a magyarság tudatán, mint az összes többi előtte együttvéve” – mondja. „Pont ez a lapítás a káros, talán a mostani gyerekek egy része meg meri majd kérdezni, és te, az hogy volt, miért volt? De ez egy hosszú folyamat lesz”.

Fotó: MTI